A kezdet 2003-ra datálódik, mikor
is sikeresen vettem egy 1972es 559-es Jawa 250 ccmes motort a pécsi vásárban.
Az ár 75.000 Ft-ról szólt én meg akkoriban csak gimnazista voltam kb. 12.000 Ft félretett pénzzel, esélyét nem láttam a dolognak. Apum megkérdezte, hogy alkudni lehet-e az árból, a válasz hogy persze 2.000 Ft-ot enged.
Eljött a nap, amikor felhívtuk az eladót, hogy meg van e még a vas. A válasz: jöhettek érte a cím a következő.
Egyből telefon utánfutóért, és már suhantunk is
érte. Alig akartam elhinni. Hazaértünk a futóról levéve egyből
beindítottam és mentem egy örömkört vele.- akkor se forgalmi nem volt rajta,
mert 1973ban kivették forgalomból,de bukósisakom sem volt. Így kezdődött.
(Két hónapnyi nyári munka után,
amelyet keresztanyámnak köszönhetek, kifizettem a mocit anyuéknak, és büszkén
néztem rá, hogy az enyém, és az első dolog, amit kétkezi munkával megkerestem az
életben.)
Az udvarban lefotózva, a vásárláskori
állapotban ---->>>>>
Ezt követte 2év, amikor stikában a kert végében, meg a közeli erdőben megtanultam motorozni vele.
Majd főiskolára elkerültem
kevesebb időm volt rá, de hát tudtam, ütött kopott, kéne vele valamit kezdeni. Addig
beszélte tele a fejemet az autószerelőnk hogy újítsuk fel, ő bevállalja ezt a munkát és segít-Ezért végül 2 nap alatt szétszedtem csavarjaira. Szegény ott volt rekeszekben alkatrészeire
bontva, és elszállítmányoztuk Norbihoz. Ez 2005 áprilisában történt.Majd következett egy lassú 8 év mert az iskolákra koncentráltam ez a projekt majdnem feledésbe merült...
Szétszedett állapotban:
Tehát egy hosszú
időintervallum jött,mint kiderült nagyon lassan haladt a dolog.
2012 december végén elhoztam a darabokat, hogy mikor otthon vagyok ténykedjek rajta addig úgy nézett ki a dolog, hogy a lakatosmunkák megvoltak, a blokk fel volt polírozva le volt homokfúvózva, eddig jutottunk el majdnem 8 év alatt.

Elkezdtem utánajárni, mi kell a
veteránoztatáshoz.
Hát elhatároztam, hogy 2013 nyarán ha
törik ha szakad Boriskával motorozunk!
Sanyi sógorom lelkesen keresett nekem
szerelési könyvet és ábrákat a neten, és mikor sikerrel járt, kezdtem
megnyugodni. Végül is úgy éreztem, olyan lesz majd mint legot kirakni,
mert a 8 év alatt felejt az ember rendesen mit honnan bontott le.
Elkezdődött az őrület melybe
családomat is akaratukon kívül belekevertem, ők vették át a postán
érkező alkatrészeket,néha beszerzőként funkcionáltak. Emellett azt is el kellett viselniük mert amint volt 2 szabad napom egymás mellett utaztam haza motort
szerelni Budapestről és akkor csak arról szóltak azok a napok hogy szerelek utánajárok mi hol tart...
Nálam is elhúzódott a restaurálás,
mert olyan határidőkkel dolgoztak a szakemberek, amikkel nem számoltam:
políroztatás 2 hét, a festésre 1 hónapot vártam (sok dolga volt a szakinak, a
havas utak miatt sokan festették az autójukat egy egy árokjárás után).
Szóval bár januárban elkezdtem, de érdemben igazán csak február végén foghattam hozzá a dolgokhoz, mert addigra lett kész a festés.
Találtam egy szakit például az uránvárosi sorompónál, és ő kért arra, hogy ha már új a küllő és új a felni, az agyat is políroztassuk le, mert így hülyén nézne ki. Igaza volt, ezért elvittem a políroshoz, hát igen, 3 hetet vártam a 2 agyra. No comment.

Volt időm hogy újíttassam fel az ülésem, ami 2 héten belül meg is volt, és szép lett.Elvigyem a dolgokat csíkoztatni.
A kábelköteget is magam cseréltem
a kapott rajz alapján, ez került fel először a vázra, mert az
olyan, mint az embernek a gerincvelő: az irányítja a lényegi dolgokat, és persze az lesz
a legjobban eldugva.
Megjött a festőtől a cucc és a leírás

Kész az új kerék, a kábelköteg felrakva
Szóval lassan haladt a projekt. Egymás
után szereltük fel a dolgokat, majd találtam egy specialistát, aki gyártott
nekem egyedi tömítéseket. Szóval ott járunk, hogy 80%os a gép.
40%-on

60%-on már van szíve és úgy néz ki mint egy ghost rider!
kb. 80%
Elhoztam a kipfogót a
krómozásból, és szomorúan konstatáltam, hogy ujjnyi lyuk van az alján,
illetve a nagyobb baj az, hogy a krómos a meneteket is lekrómozta, ennek
köszönhetően nem lehetett a gyűrűket rátekerni. Lilaköd leszállt, majd úgy gondoltam,menthetetlen, rendeltem egy pár új dobot, mert egyre csak szorított a határidő.
A tankot kb. 18szor szedtem le és tettem fel, mert mindig valamit kellett még alá felszerelni.
A tankot kb. 18szor szedtem le és tettem fel, mert mindig valamit kellett még alá felszerelni.
És már a vége fele szereztem be
olyanokat, mint gumi, akkumulátor, megszakító, kondi, légszűrő, olajak, és megérkezett a foncsoroztatott lámpám is, szereztem új trafót, pipakábelt,
szívócsőgumit.

kb. 95%
Majd eljutottunk a 95%-hoz, mikor is eljött az
idő, hogy leteszteljük, van-e világítás és áram, jól kötöttem-e be mindent. Azt az örömet, ami elfogott mikor beugrott és pötyögött...
Wáááá!. Egyből ki kellett vinnem az útra, hogy menjen (világítás nincs, fék,
nincs belőve teljesen, csak épphogy, kuplung, na az viszont pöpecre sikerült egyből).

Már majdnem kész! A kis csapat:Papa, Noncsi,
Sanyi, Én
A tankon levő két lemezben levő feliratokat kellett még
kiemelni. A motor már be volt jelentve vizsgára,, 2 hét volt hátra a vizsgáig
és még mindig csak 98%-os volt.. Levágta a biztosítékot folyamatosan, majd kaptam egy számot, és egy autóvillamosságban jártas szaki megcsinálta nekem SOS-ben. 1órát rádobott a mire kiderült, hogy
a világítás ágról lejövő műszerfal-világítás nincs jól bekötve, és emiatt
csinálja, illetve a féklámpa meg a hátsólámpa azért nem világít, mert a festék
miatt nem kap testet. Egy kis csiszolás és világított minden, mint a
karácsonyfa! Ismét hatalmas öröm! A 22-i nap azzal telt, hogy kifestettem a
tankoldalt, és belőttük a fékeket.
Vizsgára kész.
24-én kölcsönkapott autóval és utánfutóval mentünk
vizsgára.
9 órára ott voltunk, leszedtük az
utánfutóról, mentem papírmunkára, 15perc, majd egy hátsóudvaron sorban vártuk
szülők, hogy a gyerek megkapja az „érettségi” bizonyítványt. Sorra kerültem,
hát mit mondjak, nem kellemes mikor nézegetik, hogy mi jó rajta, mi nem.3an vannak, egy ember a közlekedési hatóságtól,
egy a magyar autóklubtól, egy a veterán szövetségtől -, nekem meg a vérnyomásom
kezdett kúszni felfelé mint mikor vizsgázok.
A közlekedési hatóságis vizsgabiztos megkért
hogy a poén kedvéért indítsam be.Ha elsőre nem is de beindult. Kaján vigyor a képemen, izzadság cseppek a homlokomon. Mondtam,
hogy bejáratos és még a fúvókákat nem lőttük be rendesen, ezért csinálja! Elfogadták,
elmosolyodtak és élvezettel nosztalgiáztak a hangján.
Ezt a plakettet kaptuk
Trélerre vissza, majd papírmunka
30 perc, és elmondták, hogy 4 hét múlva megjön postán a 4. számú melléklet, azzal
fáradjak hatósági vizsgára, majd annak sikeressége esetén kössek biztosítást,
és menjek a budapesti központi okmányirodába, ahol névre írják, meg rendszámot
is kapok.
3 hét múlva anyukám hívott, hogy
a postával megjött a várt melléklet. Bejelentettem a mocit vizsgára, 1 hét
múlvára, majd szóltam hogy megint kéne vinnie tréleren Boriskát,
remélhetőleg utoljára Pécsre május 21. én. Bevittük, addigra belőttük a fúvókát
és kiderült az is, miért indult akkor nehezen :kicsivel hosszabb, 2 mm-rel a
szivató-bowden külseje, mint kéne, és nem húztam eleget.
Úton a műszakira
Megérkeztünk, 13 órára volt
időpontunk, 12:58-kor levettük a futóról, majd mentem papírmunkára, 10perc, vártunk
40 percet mire sorra kerültünk. Fotók készültek ismét, majd világítás csekkolás,
és vittük a fékpadra, ahol kitűnően átment. Műszaki pipa,
papírmunka 35perc, majd hazamenetel.
Okmányiroda felhívása teendők és anyagiak ügyében, hogy mire készüljek. Szerda reggel útba ejtettem egy Uniqa irodát, gyorsan kötöttem kötelezőt, motorszám és alvázszám alapján, 15.600 Ft. Mondom faxa, pipa irány Budapesten az okmányiroda. Az ügyintéző kezdte nézni a papírokat, mindent adtam a hölgynek, csekkolt, ellenőrzött, majd azt mondta, baj van, kéne háttér. Kérdem, miről? Erre mondta, hogy az adásvételiben szereplő Lajos címe a nyilvántartó szerint Melinda utca, a forgalmiban meg Virág utca van, és mivel nincs a régi forgalmiban az anyja neve, ezért a központi nyilvántartóból kéne kérnem háttéranyagot. Elöntötte a fos az agyam, egyből a pokolban éreztem magam, gondolkodni nem tudtam, bólogattam, majd megjelent egy kollega, akivel megpróbáltak a személyiseknél rákeresni, hogy 1972-ben tényleg a Virág utcában ez a Lajos lakott-e, mert gyakori név. Hát visszajöttek és mondták, hogy nem sikerült, majd a nő magyarázta hogy régen a hivatalos bejegyzésekhez bevitték az anyja nevét. Ha az meglenne akkor minden oké lenne. Lapozott kettőt, és mit ad isten, benne van hivatalos bejegyzésként, hogy lakhelyváltás történt a Melinda utcába. Egyből vissza a pokolból egyenesen a mennybe! Majd a töltögette a papírokat boldogan, és adott 4 csekket. Gyorsan átmentem a közeli postára, befizettem, és mire visszaértem, majdnem kész volt. 2 perc múlva azt mondta elmegy a rendszámért rendes volt mert én választhattam 2 rendszm közül ez lett: OT4853.

10 perc múlva kezemben Boriska
forgalmijával és rendszámával visszamentem az Uniquahoz, hogy felmondjam a 9-kor
kötött biztosítást, mert felvilágosítottak, hogy van veterán biztosítás. Igaz
csak 2 biztosítónál, de pár ezer forint csak, nem 15.000. Úgyhogy bementem írtam
levelet, hogy miért szeretném töröltetni a megkötött biztosítást, még 28 napjuk
van hogy reagáljanak valamit, remélem törlik, mert még aznap kötöttem az
oroszlános biztosítónál 1.000 Ft-ért másikat egy évre!
Mily szerencsém volt az Uniqánál nem jött létre szerződés, a kedvezőbb él, így gurulásra készen!
Mily szerencsém volt az Uniqánál nem jött létre szerződés, a kedvezőbb él, így gurulásra készen!
Felrendszámozva, Orfűi járatás során